Szellő lennék tűző napban, megmártóznék patakhabban, tarka mező, lepke szárnya, égbolt ékes szivárványa. Virág lennék, illatfelhő, szurok égen csillagernyő, pillekönnyű hópelypárna, haldoklónak puha ágya, hajléktalan menedéke, háborúra világbéke. Ez jó,…

Szürke égre Tarka pillangók Szivárványhidat rajzolnak A szél erejével. S velük kábultan vígadnak Az elvetélt álmok. Szikes föld hátán Rögek között, Társam a csönd zenéje, És én… A pokolra szállt dallamra Haláltáncot járok. Ond.2004.05.04 Főoldalra ajánlom !

Erős még a fal, vihartól védett Udvarán a fák, már az égig érnek. Sajog a szívem, emléke éget A fecske sem rakja rá a fészket. Azt mondja a házat, idegennek látja S visszanéz rá néha félszegen. Nincsen párja, aki hazavárja Üres a ház, rideg, szívtelen

A tegnapok terhe rámtelepedett, s ólomsúlyával dőrén cipelem. Miért akarja, hogy ne szeressek élni nélküle? Míg lélegzem, vonszoljam édeni szerelmünk rejtett titkait. Lomhán dobott hátára sorsom. S mint kormos mozdony a gomolygó füstöt, húz maga után és én…

valaki gondol rám ma éjjel valaki rólam álmodik befelé fojtott könnyel csak értem imádkozik valaki mért szenvedi épp úgy az elátkozott vágyat mint, ahogy felsértette szívem a végtelen fohász utánad valaki holnap is elsírja hiába titkolt álmát a könnyek somfordán…

Régi ház falán szél vacog, rángat egy törött ablakot. Ajtón a rozsdás zár mögött, ezüst pókháló nyöszörög. Szúette rajta a keret: fakó emlék egy ágy felett. Legszebb napunk mosolya arcunkra dermedt fintora.

Tudod Anya, szeretlek nagyon! Ne bánd, ha játékaimat széthagyom. Légy türelmes, ha én kapkodok, ha reggel sokáig nyújtózkodok. Ha feldúlom a konyhát, ne szólj Anya! Leszek én okosabb, nem ily ostoba. Meglásd, majd segítek, a munkát vállalom, most játsszak még kicsit, a…

Nyüszít az éjszaka, tördeli álmom, telihold vigyorog fényes csillagágyon. Szorítom pilláim, hadd éljem tovább: millió pipacs, ékes szarkaláb. Szivárvány híd alatt csobogó patak, smaragdzöld moha platánfa alatt… üvöltő hiányod sebzi az álmom, törékeny szalmaként…

Sötéten, mint érett bodzabogyó lógok saját csontvázamon. Fakón vetődik rám a téli napsugár, átlépek árnyékomon. Agyam: szitakötő védtelen szárnya, átlátszó, tiszta kirakat, bús szívemnek dobbanása gyermekökölnyi akarat. Került a szerencse. Barbárok vasbakancsban…

Fehéren vakít a téli táj, ölelkeznek a jégcsapok, Zúzmarás ágakon tétován megfakult tegnapok. Apró lábnyomok útján kószálnak emlékeim, egy szomorú délután a lét relytelmein. A kisfalunk, hol születem, mióta élek, szívébe zárt, téli álomként vetíti a fél évszázada…