- Édesapámnak Gaál Mihálynak - Őszi nap mosolyog, nemes szőlő terem Mézédes fürtjeit magam szüretelem.

Lassan lépeget az ősz, utat tör az ősi ritmus, dallammá dobban szívemben e konok, visszatérő rigmus. Egy-egy nap még tüntet a nyár, még titkolja erejét a szél, s a fák színének karneválján egyre fáradtabban táncol a fény.

Szomorú szemek, telemnek hófödte tájain... Nesztelen test tűn és jön, hajnali álmaim látomásain... Arcomba kérdez a holdfénytekintet... Nem mozdul ajka, csak arca beszél... Látom én, szeme szegletén: álmodójára szórja szeretetét, el nem csókolt csókját... Kiért már…