- Édesapámnak Gaál Mihálynak -

Őszi nap mosolyog, nemes szőlő terem
Mézédes fürtjeit magam szüretelem.
Alszik a cigány is, ki húzza majd a tust.

Lomhán biceg lábán a rest idő, mikor
Veretes dongában a cukros lé kiforr,
S lopóban gyöngyözik, opálszínű újbor:
Vérpiros már tőle sápadt arc és nyúlt orr.

Amiért bort nyelek, - nem vagyok én korhely!
Szállásom a pince: földalatti borhely.
Borpincéknek szomjas bölcse vagyok tehát,
Hegynek levét iszom…, de sohasem teát.
Garatomba várok minden tüzes nedűt,
Talp alá valóhoz bőgőt és hegedűt.
Mint vulkán szakadjon fel bensőmből a dal:
Hadd legyek még egyszer szívemben fiatal!

Víg cimborák hozzám jöjjetek mulatni,
Egyedül ti tudtok bús szívemre hatni.
Senkit sem gyóntatok: ki igaz s ki hazug?!
Az a jó barátom: aki vélem berúg…

Rakoncátlan kedvem mind magasabbra hág:
Szemem előtt táncol..., forog a nagyvilág…
Velem daloljatok, igyatok s egyetek:
Szeressük egymást és vigadjunk, gyerekek…!