előadja a szerző

Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

zene-ének: Karády István

valaki gondol rám ma éjjel
valaki rólam álmodik
befelé fojtott könnyel
csak értem imádkozik

valaki mért szenvedi épp úgy
az elátkozott vágyat
mint, ahogy felsértette szívem
a végtelen fohász utánad

valaki holnap is elsírja
hiába titkolt álmát
a könnyek somfordán elrejtik
egy élet elhazudott kínját

én is elmondom imámat
de hiába jön az áldás
keserű méz már mit sem ér
csak hangtalan kiáltás

Rosszat álmodtam rólad: áradó,
alattomos, utálatos folyó
sodort el, s én ki úszni jól tudok,
nem féltem hát, hogy belefulladok,

mégis haboztam, nem olyan sokat,
csak egy másodperc, csak egy pillanat
volt az egész, és már ugortam is
utánad, akkor is, álmomban is

szerettelek, de az az átható,
szörnyű bűz, az a szennyes, rothadó
kavargás mégis visszatarthatott,

s már ébren is csak arra gondolok,
hogy sem gyáva, sem bátor nem vagyok,
míg közted s köztem nem választhatok.

zene-ének: Karády István

Átadom magam tunya,
tespe,részeg hangulatnak.
Az este, persze, az este
az emlékek mind velem mulattak.

Itt kering - mutattam őket:
a vivőeret, a verőeret.
S fönnebb, sokkal, ojjé,
sokkal fönnebb a képzelet.

Igyál. Nincs víz. Ne haragudj.
Vörös. És fehér, mint a hó.
Folyékony, te rongy.
Csupa só.

Ó, maradj, maradj csak,
maradj, maradj velem, cemende.
Tudj első uradnak.
A többi majd rendre.

Régi ház falán szél vacog,
rángat egy törött ablakot.
Ajtón a rozsdás zár mögött,
ezüst pókháló nyöszörög.

Szúette rajta a keret:
fakó emlék egy ágy felett.
Legszebb napunk mosolya
arcunkra dermedt fintora.

A boldogság és én nem jöttünk össze sohasem
Amíg nem kerültem el hozzád
A boldogság és én az vadonatúj szerelem
Amíg nem találtam rád egyszerűnek tűnt a világ

Éltem úgy, ahogy azt mástól láttam
Bölcs nyugalom árnyékában
Szépen, szerényen, álomszegényen

A boldogság és én most jöttünk össze igazán
Most, hogy itt vagy már velem
Most van mit féltenem
Mert a boldogság és én az te meg én

Éltem úgy, ahogy azt mástól láttam
Bölcs nyugalom árnyékában
Szépen, szerényen, álomszegényen

A boldogság és én most jöttünk össze igazán
Most, hogy itt vagy már velem
Most van mit féltenem
Mert a boldogság és én az te meg én