A fölbiztatott igények nekilendülve
húznak fölfelé, kanyarítják
az irányt a magasba.
Utánuk csak a lemondások
sóhaja száll, s vadkapor:
útszéli radar fordul. S szemgolyók:
dinnyék, tökök gúvadnak ki,
hisz már nyomukat is alig látni.
Lehetőségeinktől messze,
rég az elérhetetlenségben,
azon is túl szárnyalnak,
távolodnak egyre.

a videót Hegymegi Rita készítette

zeneszerző-előadó: Karády István

Szürkeszemű szelid este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű szelid éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.
Elmegyek, hisz úgysem bánod,
úgysem voltam, csak barátod.

S egyszer úgyis el kell menni.

Szerettelek és szeretlek.
Akarom, hát elfeledlek.
Elfeledlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.
Ami jó volt, nagyon jó volt;
de szíveden fehér hó volt.
Fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen.
Nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó.

Harmóniába rejtett szépség
Csonkaságba zsúfolt épség
Hajnalban megbújó sötétség
Fájdalomba préselt könyörgés
Felkiáltok. Halljátok meg.
Itt vagyok. Csodaként. Hangtalanul.
Érintésért, megértésért
Ölelésért, gyertyafényért
Kúszva, könyörögve
A nagy keretre könyökölve
Golgotákon megfeszítve
Sziklákat elgördítve
Meghalva és megszületve

1999. október 30.

sötét kopog az ablakon
és az asztalra hull a fény
árnyékod pihen arcomon
és a tiéden az enyém

mint meleg teában a méz
lassan feloldódok benned
ha van isten most minket néz
és velünk teázik csendben

forrás: http://vastagl.freeblog.hu/

Uram, én jó akartam lenni,
de imádkozva rosszat tettem.
Uram, a szemem jobbra nézett,
de akaratlan balra mentem.

Sírást indultam vigasztalni,
de jaj, a szám szitokra állott,
a karom ölelésre lendült,
de csattanva az arcba vágott.

Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?

Mikor a csontjaid is fájnak,
S vége már minden utazásnak.
Nem segít szer, sem alkohol,
Vaságy alatt bádoglavór...

Már nincs erő és nincs varázslat,
Csak tűhegyén remegő szárnyak.
Szomorú rovargyűjtemény,
Részei lettünk te meg én.

Vigyázz szerelmem, vigyázz nagyon!
Nekünk a fény is csak fájdalom!
Takard el gyönyörű arcodat,
- Terítsd rá csúf halálomat!

"Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán! "