Ki magának nem hagyott
Semmit se magából,
Már nem is áll másból:
Cipőből... kabátból...!
- Még árnyéka sincsen! -
Keze néhány vízcsepp
Az ajtókilincsen.
Szeme harmatfelhő,
Felszárítja a nap!
Lelke félénk madár
Kihűlt szíve alatt...
Szavai csak tüskék,
- Ne is hallgasd végig! -
Nézem a tükörben.
- El is tűnt már félig...

SZÍVDOBBANÁS ONDÉRT

Több mint hatvan évvel ezelőtt kerültem el Ondról, a szülőfalumból.
Örömmel olvastam a Szerencsi Hírekben, hogy a településrészen a közösségi élet felvirágoztatása érdekében civil szervezet alakult. Az Ond vezérről elnevezett faluban egykor pezsgő élet volt. A második világháború előtt közigazgatási központként működött, amihez Rátka és Golop tartozott. Itt intézték az adó- és személyügyeket, az esküvők, születések és halálesetek nyilvántartását, leventeképzés helyszíne is volt. Ond megérdemli, hogy az ott élők összefogásával fejlődjék, amihez jó lehetőséget kínál az új egyesület.

Nagy András
Szerencs, Kandó K. út 8.

forrás: www.szerencsihirek.hu

Hátborzongató időket élünk,
Pénzfarkas ordít a kapunk előtt,
Számtalan éve mindig reméltük,
Hogy holnap jobb lesz,
S bár ma plazmatévén
Élőben nézzük a haláltusát,
Azt sem tudjuk ki kire lőtt,
Ki ölt gyermeket és ki nőt,
Ki robbantotta fel magát,
És ki parancsolta, hogy
Exportáljunk demokráciát.
Nem lett jobb sokaknak,
Becsaptak, mint ötezer éve ,
Az ordasok csak ordítanak a kapunk előtt,
S a borzongásnak soha nem lesz vége,
Csak az életünknek,
Mi eddig sem volt szabad,
Rabnak születünk a földre,
S a többség az is marad.

"A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit... mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél."

Képzeld,hogy a Hold egy csillagon függött,
mint egy fogasra akasztott,ottfelejtett ruhadarab-
s az Ég csak tapéta volt egy óriás' szobában,
melynek falára millió fényes pötty tapadt

Képzeld,hogy csak játékok voltunk ez óriás' szobában,
melyeket senki sem akart
s csak egy pillantás választott el,hogy megtudjuk:
e Fényes Tapéta mit takart.

Ember, vigyázz,
figyeld meg jól világod.
Ez volt a múlt,
Emez a vad jelen
És mindig tudd,
Hogy mit kell tenned érte
Hogy más legyen.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska!
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

1922. november 12.