zene-előadás: Karády István

Uram, ma lettem nyolcvanéves,
túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnénk tenni,
úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

A pár kis tervem, mi még lenne
ha tán több időt igényelne,
s egy év nem lenne elegendő,
add, hogy legyek nyolcvankettő.

Jó lenne még sokat utazni,
újabb helyeket meglátogatni,
halálom perce még tán várhat,
megérhetném a nyolcvanhármat?

Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.

És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad.
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

Az emberiség oly sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem oly sok az a nyolcvanhat!

Tudom Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben.
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor, tudom
Tudasd velem, ha meggondoltad
Betöltöm-e a nyolcvannyolcat?

Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek,
Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.

És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis egyremegy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.

Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.

Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.

Addigra már reszket a kezem,
De ha helyén lesz még az eszem,
A magas kortól, és nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?

A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.

Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat,
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz tán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?

Hála neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? . - ugye ezt mondtad,
Ha megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem, - tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban,
A népek azt mondhatják rólam,
Ez aztán igen szép kort élt meg,
Hisz tegnapelőtt volt százéves!

Uram az életet te adod,
Úgy veszed el amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
ne vedd komolyan, amit kérek,
Csak beszélgetni akartam véled.

Apámmal együtt ültem a padon.
Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
A nap utolsó csókjait kereste
Az alkonyattól rőtes nyugaton.

Szemébe néztem, a szemembe nézett,
Hűs esti szél kezdett már lengeni,
És hirtelen egy delejes igézet
Fogott el, s könnybe vesztek szemeim.

Mi volt ez? Sejtés, árnyék? Nem tudom már,
De megéreztem, hogy fia vagyok,
És éreztem bennem mint támadoznak
Az örökölt, a szunnyadt bánatok.

Éreztem, láttam, hogy nem is sokára
Magamban ülök már a zöld padon,
És itt kísért majd az a régi bánat,
Az én új fátumom!

Zeneszó zeng, menetelnek,
süt a napfény, fut a felleg;
fel a zászlót, fel az égre-
Magyarország örömére!

A szabadság dala szálljon,
aki ember, ide álljon:
jövel édes szabad ország-
gyönyörű légy, Magyarország!

Jeney András szerncsi költő második verseskötetének lehettünk tanúi, csodálói március 12.-én a szerencsi Rákóczi-vár Lovagtermében.
Már a címe is figyelemfelkeltő: Fölfelé visz a folyó.
Zsúfolásig megtelt a terem. Irodalomkedvelők, barátok, családtagok gyönyörködhettek és tölthettek el egy gondtalan órát, az alkotó lírai költeményényeinek bemutatásával.
Jeney András a Hegyaljai Alkotók Társulása és a Mait tagja. Több, mint tíz éve alkot és jelennek meg versei folyóíratokban, antológiákban, különböző irodalmi weblapokon és a Szerencsi hírek hasábjain.Első verseskötetét 2004-ben tárta olvasói elé.Azóta különböző pályázatokon ért el kimagasló sikereket. Legutóbb, 2008-ban az Irodalmi Rádió legjobb szerzői díját.
Kedves és tiszteletreméltó alkotótársamnak szívből gratulálok! Kívánok további sikereket, erőt, egészséget és gazdag alkotói munkát, hogy minél tovább olvashassuk sokatmondó és tanítójellegű verseit.
Meglátni a szépet csak az tudja, aki átéli a valóságot, kinek szép és gazdag a lelke. Jeney András ezen alkotó emberek közé tartozik.

Mi Magyarok, már csak ilyenek vagyunk. Mintha minden pillanatban arra figyelnénk, és csak ennyi lenne a gondunk, dolgunk, hogy kipattanjon egy jó kis balhé. Akkor napokig erről írnak ilyen olyan lapok, melyeknek nem minősíteném a nívójukat. Közben emberek ezrei vesztik el állásukat, iskolákat zárnak be, és ezerféle gonddal küszködik az ország, és ezálltal mi emberek. Tessenek már észrevenni, hogy nem az a fontos, ki milyen sexuális szokásokkal éli életét, kin milyen drága öltöny van, melyik sztár kivel, mikor, hol és hogyan... hanem az, hogy ha nem szedjük össze magunkat, nemhogy a kormány, de még a Jó Isten sem véd meg minket a totális csődtől.. Figyeljünk inkább egymásra, gyermekeinkre, a körülöttünk lévő emberekre, mert így nem látjuk a fától az erdőt. Hát még az alaghút végét!?

Most figyelj rám kicsi lélek
Dúdolom, milyen az ének
Elgondolom milyen szállni
A mélységből csúcsra vágyni

Mosolyogva gondot űzni
Álmaimban felhőn ülni
Szállni minden reggel este
Hűs harmatot csipegetve

Szállj az ágra, ülj ölembe
Tarka szárnyú kicsi lepke
És ne csak egy pillanatra
Nem sietve, nem szaladva!

Szívem legyen eleséged
szivárványos melegséged.

Végre józan vagy, öreg és figyelmes.
Ülj le, emlékezz, de ne úgy, ahogy te
élted át mindazt, amit én is. Engedd,
hadd vezessem most a figyelmed én, hadd
mondjam én meg, hogy ki az áldozat, s ki
lesz a történetben a főszereplő.

Jáki út, Szombathely, a fal penészes.
Nincs elég ágy, cúg van, a tél kegyetlen,
hátba mar nagy körmeivel. A dunyha
úgy se véd meg tőle, ha Árpi hagyja,
hadd takarjon engem. Utána váltunk,
ő melegszik, s hajnalig én didergek.

Négy gyereknek kellene már aludni
egy szobában. Mind a szülői nászra
kell, figyeljen, s értse a suttogásod:
rossz szavakkal hívod anyut magadhoz.
Hogyha józan vagy, negyedóra műsor,
részegen több óra. Anyánk se bírja.

Régi kulccsal csapsz a fejemre másnap.
Homlokomról cseppen a vér a földre.
Árpi gyomrát rúgtad, anyut leköpted,
állsz az ajtónál, Zsuzsi már elájult,
s falfehér arcú Marim épp becsorgat.
Még ha futnánk is, hova? Nincs menekvés.

Lassan elhagy minden öröm, tudom jól.
Egyszerű bűn lenne ma bosszút állni.
Nem lehet már rád haragudni többé,
gyenge vén ember, fogaid kihulltak.
Átkozódnom kéne, de kit pereljek?
Mondd meg, apám, kit!