Ne hagyj el engem, levegő,
engedj nagyot lélegzenem,
angyalruhák lobogjanak
mellkasomban ezüstösen,
akár a röntgenképeken.

Egy ezüstnyárfát adj nekem,
arcom a rezgő lombba nyújtva
hadd fújjam rá lélegzetem,
s ő fújja vissza szüntelen
új, szennyezetlen életem,
mig kettőnk arca közt lebeg
a lélegzetnyi végtelen.

Hóbundában dús fenyő
s a sudár nyárfaág,
duzzadt rügyek ízlelik
a Napnak sugarát.

Elkésett tél nyújtózik,
de ráterül a kék.
Sápadt Napnak melegével
tavaszt ád az ég.

Mindent neked akartam hagyni,
mint egy hatalmas hagyatékot,
hogy mikor meg akarok halni,
legyen "vagyonomhoz"elég jog.

pedig ez csak kis jele annak,
amit szeretve eröltettem,
valójában én tőled kaptam
mindent könnyedén egyöszegben.

A vers A test balladája című kötetben található. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy Gyurkovics Tibor fent említett kötetét 2003-ban dedikálta nekem a Tokaji írótáborban.

Kellemes hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak ezzel a csodálatos videóval!

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltünt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem

Ma csillag leszek
az éj köpenyén
vagy korhadt fán
tákolt fészek.

Útszéli krisztusok testén
rozsdamarta lélek .
Hajnali harmat
a pusztaságban,

hűs fák között
halk nesz leszek,
holnap az elvetélt mában
észrevétlen,
de ott leszek.

Ma csillag leszek
az éj köpenyén
vagy korhadt fán
tákolt fészek.

Útszéli krisztusok testén
rozsdamarta lélek .
Hajnali harmat
a pusztaságban.

Hűs fák között
halk nesz leszek
holnap az elvetélt mában:
észrevétlen,
de ott leszek.