Minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

zeneszerző-előadó: Karády István

Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)
Hű zöldje végül mégis elkopott
Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull.

De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tűz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyéről levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, –
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, – és színes lett a láng.

Erdők nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, – karácsonyok, – évek,
És hittem én is: hátha mégis élek…

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent főnek új dísze legyen.
Az ólomszínű éji ég alatt
Langyos, ébresztő áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor.

Kolozsvár, 1929 március 30.

Gondjaimtól kimerülve
kezemre hajtom ősz fejem,
elalszom, s mintha béke ülne
gyönyörűszép szívemen.

Álmodom kábán szebb jövőt
s azt mind, mind neked adom.
Nem szeretnék fölébredni,
hogy boldog légy, még álmodom.

Mindegy, hogy hol ér a bánat,
puha pármán, vagy fa padon.
Csak ködpólyás álmom szép legyen,
mert örökségül rád hagyom,

Érzem olykor meleg karod
mely gyögéden, szelíden átölel,
de hajnal hasad, itt a reggel
s álmomtól búcsúzni kel.

Lassan eltűnsz az ég peremén,
már alusznak a csillagok,
én meg a gondjaim terhétől
ma is karomba roskadok.

Kimondatlan
konok szavak
a némaságban
vágy feszül,
szemed tükrén
harmatozva
késő őszi
bánat ül.

Kéz a kézben
reszketés,
én mindig
téged vártalak,
s szerelmünk
ma annyi csak,
hogy láttál,
és én láttalak.

zene-előadás:Karády István

Kezeim közt folynak el
Az idő homokszemei.
- arctalan napok, hónapok -
Mennydörgő dühöm közepette
Töröm, zúzom, harapom,
A megmaradt perceket,
Szemem előtt semmivé váló,
Egykor reményteljes terveket.
Félbe hagyott verseket...

Ujjaim közt folynak el
Az utolsó gondolatok.
- titkos álmaim, vágyaim -
Megsárgult, gyűrött papiroson,
Tinta-tenger habjain
Merül alá a mélybe
Az utolsó nap alkonyatán
Az elmúlást idéző éjben.
Mint szavaim a szélben...

forrás: http://www.poet.hu/vers/16793

Roskadozva, révülten kíséri.
Arca egyre halványabbra válik.
A Golgotát akarja elérni.
Vele lenni ... végig ... mindhalálig!

Gyökeret ver keresztfája alatt.
Nincs erő, mely elszakítsa onnan.
Jaj, a könnye régesrég elapadt.
Nézi néma, fagyott fájdalomban.

Míg a kereszt irgalmas Királya
letekint az elalélt virágra.
Minden szaván piros pecsét a vére:
Ímhol fiad! Mintha búcsút venne!
Édes fiát veszítse el benne,
s találjon rá Megváltó Istenére!

A poklot járva mécs világa mellett*
Botorkálunk kutatva az utat.
Késő bizony lemosni már a szennyet,
Nézd! Lucifer vihog, fityiszt mutat!

Felcsap a tűz, hevétől mégsem égek,
S te sem parázslasz értem tán soha.
Erénnyé lesz itt minden földi vétek,
Hajlékra leltél, bűnök asszonya!

De még szemedben megbújik a régi,
A meghitt otthon bágyadt képzete,
S egy kisfiú, ki soha meg nem érti,
Miért, miért, miért épp ővele…

Mért éppen ő, kit eldobott az anyja,
S ki elzüllöttél, mért éppen te vagy…
Az alvilág, ha végleg elragadna,
Imádkozom, hogy megtaláld magad!

forrás:http://totharpadferenc.com/