Roskadozva, révülten kíséri.
Arca egyre halványabbra válik.
A Golgotát akarja elérni.
Vele lenni ... végig ... mindhalálig!
Gyökeret ver keresztfája alatt.
Nincs erő, mely elszakítsa onnan.
Jaj, a könnye régesrég elapadt.
Nézi néma, fagyott fájdalomban.
Míg a kereszt irgalmas Királya
letekint az elalélt virágra.
Minden szaván piros pecsét a vére:
Ímhol fiad! Mintha búcsút venne!
Édes fiát veszítse el benne,
s találjon rá Megváltó Istenére!
Túrmezei Erzsébet: Golgota
2009.04.02. 08:26Címkék: unnepre
A bejegyzés trackback címe:
https://lelektoredek.blog.hu/api/trackback/id/tr246274509
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.