Hatvanhárom év barázdája arcod minden rezzenése testi fájdalmad elfojtott lángja az idő mintha évek óta állna szomorú kegyetlen nyomor leplezted sajgó szívvel selyemként omol emlékezetembe azt hazudtad nem vagy éhes hátat fordítottál a tésztalevesre szénporos kenyered…

Előadja: Karkó Heni és Makrai Pál/ Kormorán

- Édesapámnak Gaál Mihálynak - Őszi nap mosolyog, nemes szőlő terem Mézédes fürtjeit magam szüretelem.

Lassan lépeget az ősz, utat tör az ősi ritmus, dallammá dobban szívemben e konok, visszatérő rigmus. Egy-egy nap még tüntet a nyár, még titkolja erejét a szél, s a fák színének karneválján egyre fáradtabban táncol a fény.

Szomorú szemek, telemnek hófödte tájain... Nesztelen test tűn és jön, hajnali álmaim látomásain... Arcomba kérdez a holdfénytekintet... Nem mozdul ajka, csak arca beszél... Látom én, szeme szegletén: álmodójára szórja szeretetét, el nem csókolt csókját... Kiért már…

Más emberek egészen mások, mint mi s ... nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk

Ez a „jelenség”, nem újkeletű. Az édesanyámnak már akkor fél tüdeje volt, amikor 1954-ben megszülettem. Akkoriban nagyon felütötte a fejét a tbc, ő sem úszta meg büntetlenül a szegénységet, a korral járó nehézségeket. Fiatalon megbetegedett és csak úgy tudták az életét…

Bál a téli éjszakán, S házak sápadt homlokán Sárral írott bélyeg ül, Lélek reszket legbelül. Tavaszt várt, mézillatot, S álruhában álzagyot Festett báli-lány kínált; Szomjazott, hát megkívánt. Dobverésben, éjvakon Méregcsók az ajkakon; Áll a bál, - a szürke…

Add a kezed mert beborúlt, Add a kezed mert fú a szél, Add a kezed mert este lesz. Add a kezed mert reszketek, Add a kezed mert szédülök, Add a kezed összerogyok. Add a kezed mert álmodok, Add a kezed mert itt vagyok, Add a kezed mert meghalok.

Bizony mondom, hogy győz most a magyar, Habár ég s föld ellenkezőt akar! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert sohasem volt egy akaraton; Most egy a lélek, egy a szív, a kar... Mikor győznél, ha most sem, oh magyar? Egy ember a haza, s ez halni kész, S ezért, oh népem, ép ezért…