Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
száraz kórók és keserű füvek,
minden, mi beteg szívemből kihajtott.
mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,

és szent a szív, mely küldi őt ezen,
s mely liliomok magvát hinti el
ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
mely liliomok messze magvát hozza,
magot, melyből a békesség kikél.

letérdelek az út meleg
zajonganak az istenek
melyikhez szóljak és miért
nem elég hogyha egy megért
nem elég hogyha rám tekint
miért térdelek már megint
elfáradtam a langyos út
megáll velem majd messze fut
meleg az út a szív hideg
nem üzenek most senkinek
nem üzenhet nekem se más
minden szó üres vallomás
árulás inkább ég a csend
áruló most aki megpihent
nem térdelek megyek megint
megyek valami terv szerint
üres a múlt akár a zseb
verseket morgok senkinek
de legalább meleg az út
mint a tenyér valahogy úgy
és megint megállok térdelek
de minden isten ténfereg
s közben a részvét barna fém
rozsdás esőt szitál belém

zene-előadás: Karády István

Ó emberek, szeretni kell a földet
S szeretni kell borút és bánatot,
Örülni kell derűnek és esőnek
S dalolni kell, ha minden elhagyott.

Örülni kell a gazdag hervadásnak,
Dalolni kell a téli sírokon,
Szeretni kell a csillagot s az árnyat
És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
Bánatos ember, aki messze ment,
Ki mosolyogni tud már bánatához
S vágynak, reménynek rég békét izent.

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melybol reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melybol jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

A vágy csupán egy röpke pillanat,
elszáll,elsuhan néhány perc alatt.
Azt az űrt,ami utánad marad,
ne viseld Te soha, egymagad.

Ne suhanj át álmaid felett,
szeress,szeress,hogy szeressenek!
Igy találod meg a boldogságodat,
vággyal teli élet utadat!

Rátaláltál?Légy elégedett,
tárd ki a szivedet,s légy elégedett!
Szeress,szeress,hogy szeressenek,
s álmaid,vágyaid elne tünjenek!

Ének: Ágnes Vanilla