Mikor itt vagy a szobában,
mintha telis-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.

S mikor kimégy a szobából,
olyan üres ez egyszerre,
olyan üres, olyan néma,
mintha én se volnék benne.

Ne irigyelj, púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
a lelkemen oly nagy púp van,
hogy majd belészakadok.

Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember, ne haragudj,
én sem látok messzire,
bukdácsolok, botorkálok,
s nem találok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd nekem,
én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem, bénák,
nyomorultak, szegények,
ügyefogyott vagyok én is,
össze-vissza beszélek,

képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem,
üvegből van, s összetörik,
összetörik a szívem.

Szívből kívánok boldog névnapot!

Ó jaj, az őszi reggelek!
Az ember szíve megremeg,
mert hív a táj, mert húz a táj
maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
melyet, ha festők festenek,
csak látszat az, csak látomás
nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
vörösen izzó napkelet
messzi az ég, távoli kék
madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
A súlyos lomha fellegek,
ha rád szitál az égi víz
arcodra könnyet permetez...

Ó jaj, az őszi reggelek!
kerengve hulló levelek
a rozsdaszín, a törtarany
avarból készül szőnyeged

Ó jaj, az őszi reggelek!
Bőrödbe csíp a morc hideg.
A dér hava, s a zúzmara
üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Köd lebeg a táj felett,
a krizantén és gyertyaláng
illata végül eltemet...

Egy öregúr egy pesti restiben,
a bárszéken ült szálegyenesen,
sört kortyolgatott, s úgy osztotta szét,
hogy érezze az idő jó ízét.
Jó déltáj múlott, járkált a világ
az öreg terem kőkockáin át,
az ősz úr körül tegnapi lapok
őrizgették, hogy mi sem változott
az elmúlt óra, hónap, év alatt,
a hetedikről gyorsvonat haladt.
És várakoztunk. Pont a semmibe
fúródott be az öregúr szeme,
mikor odaért hozzá kedvesem,
s halk őrizést kért illedelmesen,
az újságokba bújt politikát
egy belénevelt beccsel adta át.
És jött a semmi. Odaköltözött
az asztalra két újságlap között,
majd szólt az idő, menni kellene,
a természet csak kicsit szólt bele,
és kértük pakkunk ép vigyázatát,
a szép tartású idegen szavát,
előkerültünk jó tíz perc után,
a bárszék fordult asztalunk után,
mert rátapadt az öregúr szeme,
mintha lelkünket óvni kellene,
úgy őrizte a pakkot, az eget
az ötméteres mennyezet felett,
alig érkeztünk, rögvest távozott,
de odamaradt egyetlen dolog,
felénk hajolva ő köszönte meg,
a bizalmat, mit megőrizhetett.

http://www.artpresszo.hu

Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.

Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.

Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

Ezüst cipőben jár a Hold
Kigyúl a légi lámpabolt
Ott fönn lakik mind aki volt
Kék függönyön sok égi folt

Aki volt annak ott van ágya
Ágya fejénél ég a lámpa
Feje alatt a párna felhő
Mikor fény gyúl az árnya megnő

Itt lenn is árnyékok a fák
Aki elalszik messze lát
Aki ott fönn van messze néz
Csurog le ránk a lámpaméz

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot váltanak;
egyetlen halott sincs közülük;
fiatalok, mint az idő.
Újra születnek minden gyerekkel;
megöletnek minden halottal -
harmadnapra föltámadnak,
mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

( Ratkó József: Zsoltár anyámnak)

Több ez, mit kívántam,
S bennetek hihetek.
Ti ketten vagytok
Áldása szívemnek.
Kedvemet, ha néha
Bánat csorbítja,
Édes kis mosolytok
Jókedvre fordítja.
Puha pici kezetek
Ha kezemben tarthatom,
Azt az édes érzést
Én el nem mondhatom...
Némán rám tekint
Csillogó szemetek,
Sugárzó szempárok -
Öröm élni veletek!
Százszor gondoltam,
Mit írjak e lapra,
Mert tisztán emlékszem
Arra a két napra:
Születéstek napját,
Azt az áldott percet
Örökre áldom,
S mindinkább szeretlek!
Százszor próbáltam
Elmondani nektek...
Szívetek kettőt dobban,
Míg az enyém egyet...
Köszönöm a jó Istennek,
Hogy titeket megadott,
Mert a világon
A leges-legboldogabb anya
Én vagyok...