Tudom, hogy magamon kívül senkit sem szerettem igazán, amíg meg nem láttalak azon a lomha őszi délután. Egy kopottas padon üldögéltél a vén hársak alatt, emlékszem olvastál, könyved lapjain lángolt a nap. Én csak mentem szokásom szerint leszegett fővel, rugdosva az avart…

Aludtál-e már nádtető alatt, láttad -e ott, hogy kel fel a nap? Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád, ha megérinti a virradat? Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit. Se nádirigót, se kócsagot, se a vadrécék kék tükrű szárnyát, se vizeken rengő csillagot? Raktál-e tüzet…

Anyu, csak én vagyok, de meg ne rémülj! Matatnak rajtad hideg ujjak. Olyan sötét van. Érzed? Úgy didergek, Megengeded, hogy idebújjak? Hamar takarj be! Végre jó meleg van! Ígérem, szépen, csendbe’ fekszem. Szoríts magadhoz. Így ni!- hogy ne féljek, S talán belül is felmelegszem.…

ág se moccan szárny se rebben összefut a csönd szívedben szendereg a szél a lombban a fájdalom is a csontban ami eddig volt most hol van minden elmúlt perc a holtam ki fészekben ki meg ágyban alszik bennem régi vágyam vajon hova visz az álom talán túlnan a halálon ami fontos e…

Sivár vidék hűséges fáj A menekülő porszemekelé veti magát, megállva elfolyó barázdák felett.Körötte a silány homok minden egy szellő-rezdülésreomlik, változik, - ő konok haragvással markol a mélybe!Dűlők végén áll, pásztorolva nyugtalan halmok nyájait,s gyökereit…

Szép ruhájából, mi megmaradt reggel csendesen levetette, itt áll most tépetten, kifosztva, s fázósan megremeg a teste. Ázottan kémleli rongyait, alant a sok viseltes darab, díszeit már görgeti a szél, bőrén barázdát szántott a nap. Álmát mégis féltve őrzi még, nyár emléke…

Anya, anyaebben a sivatagban,mért hagytál itt, ebben a sivatagban?Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,és mindent mégis oly kiváncsianszemlélgetek? Tudod, hogy hány kisértés, a semmi és üresség késdobálóhány és hány pokla leskel itt reám?Persze, a ruhák fodrát…

Van néhány olyan titok, mit megfejteni nem tudok. Van néhány olyan hibám, ha tudnám, kijavítanám. Van néhány árva dalom... Magányomban ezt dúdolom. Van néhány megtiport álmom. Csak megvalósulj! - ezt kívánom. Van néhány sajgó sebem. Kevésbé fáj, ha elfeledem. Van néhány…

Egy kis csöndre vágyom, már csak nyugalomra, őszülő  fejemet ráhajtom karomra. Tűzzel perzselt szívem, parázslik a lángja. pipacspiros tavasz őszbe fordul lánya, mindent átölelő, mindig árnyalatlan, keveset mosolygó, úton járhatatlan kövek  között lépő, földi élet…