Anyu, csak én vagyok, de meg ne rémülj!
Matatnak rajtad hideg ujjak.
Olyan sötét van. Érzed? Úgy didergek,
Megengeded, hogy idebújjak?

Hamar takarj be! Végre jó meleg van!
Ígérem, szépen, csendbe’ fekszem.
Szoríts magadhoz. Így ni!- hogy ne féljek,
S talán belül is felmelegszem.

Anyu, tudod, hisz elmesélted akkor.
Nem él örökké senkise,
A nagyapám is fenn van már a mennyben,
Szólt érte múltkor szentmise.

Felelj nekem, ha meg kell halni végül,
Terád is vár a –szóval érted-
Ülünk megint a templomunkban este,
S imádkozunk apával-érted.

S ha meghal ő is? És ha Csilla is majd?
A kiskutyám se menekül?
Félek nagyon: mindenki meghal egyszer,
S én itt maradok egyedül!