Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét

"Amikor gyötrődünk, álljunk egy még jobban gyötrődő mellé - mert nem csak rajta segítünk, hanem magunkon is. "

A napokban tiszteletbeli meghívást kaptam Miskolc városába, a Kutatók éjszakájára. Nagy várakozással néztem elébe, gondolva mit keresek én ott. Nem tudtam, mit fogok látni, hallani. Érdemes volt!
Sok információ, általam nem ismert ember, tudósok, kutatók egyetemi docensek mutatták meg, mi mindent tudnak, mivel foglalkoznak a civil életben. Fergeteges éjszaka volt.
Egy valamit ki kell emelnem!
Én eddig úgy tudtam, hogy egy szegény országban és főleg egy szegény megyében B.A.Z megyében élek. Merthogy a tények is ezt bizonyítják. Ezen az éjszakán megváltozott a véleményem a tekintetben, hogy ez másképp is lehetne.
Mint megtudtam, és ezzel nem voltam egyedül, nem Magyarország de a Kárpát medence egyik ásványokban leggazdagabb területén szenvedünk a munkanélküliséggel, az elszegényedéssel.
B.A.Z megye földalatti ásványi kincsei 900 milliárd forintra rúgnak. Csak arra várnak, hogy felszínre kerüljenek. Ez állítólag az aranytartalékunk, de meddig kell még tartalékolni. Kiderült, hogy nem csak Mád környékén van zeolit. Nagymennyiségű lignit, kőolaj, féldrágakövek, némi arany is ott vesztegel sokszor pár tíz centire a talpunk alatt.
A hallgatóság számára meghökkentő volt az információ, ahol tőlem sokkal tanultabb és tapasztaltabb emberek voltak: felhördültek.
900 milliárd forint a föld alatt!
1000 embernek adna munkalehetőséget, évi hatvan milliárd forint lenne a kitermelés és még 15 milliárd forint haszonnal is járna. Akkor hogy is van ez? Tulajdonképpen egy olyan megyében élek, ahol minden porszem aranyat ér. Mi, egyszerű, tudatlan földön járó emberek, akkor miért nem élvezzük ennek előnyeit?
Kedves olvasóim!
Adjátok tovább ezt az információt.
Hátha eljut azokhoz, akik tenni is tudnak érte, hogy a föld felszíne alatt „szenvedő” értékeinket végre kiszabadítsák és jobbá tegyék a térségben élő emberek életét.

megzenésítette és előadja: Karády István

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847

“Sokáig azt hisszük, hogy a Végzet mennydörgészerűen köszönt be, görögtűzzel, istennyilával, kürtökkel és oboákkal. Aztán egy napon megismerkedünk vele, s megtudjuk, hogy sokkal jobb modorú. A tüdőrák, a nyomorúság, a megalázás, a halálos szerelem egészen csendesen jelentkeznek, mintegy kopogtatnak, halk hangon kérdik: “Szabad?” S aztán belépnek.”