Ahogy tövéről metszett
Fenyőfában a nedvek
Hidegben megdermednek,
Sűrűn megikrásodnak -
Csak zsibbadás motozgat.
Mint árboca hajónak,
A fa féloldalt dőlve
- Örök zöldjének őre -
Vár a sufnisarokban.

Mikor bekerül onnan,
Mint hogyha bomba robban,
Hisz a szobamelegben
Keringnek sebesebben
Átlátszó vérvonatkák,
Az életet tolatják,
Száz ízület felenged,
Ágak szabadon lengnek,
Teher alatt a gallyak
Kinyúlnak, mint az ujjak,
A légben egy-egy pontot
Jelölnek: ott van, pont ott.

Ahogy a fagy kienged,
A fájdalom jelentget,
Csonkolt tőből a sajgás
Szétterjed, vad zsivajgás.
A fa egyetlen nyílt seb,
Illatánál is frissebb,
És annyira feszültek,
Érzékenyek a sejtek,
A bonyolultan csipkés
Rost-, ín-, és nedvkeringés:
Tán ha érinted egyszer,
Rezdül törékeny rendszer,
Kileng a kényes pontig,
S hamuvá összeomlik.

Ahogy tövéről metszett
Fenyőfában a nedvek
Hidegben megdermednek,
Sűrűn megikrásodnak -
Csak zsibbadás motozgat.
Mint árboca hajónak,
A fa féloldalt dőlve
- Örök zöldjének őre -
Vár a sufnisarokban.

Mikor bekerül onnan,
Mint hogyha bomba robban,
Hisz a szobamelegben
Keringnek sebesebben
Átlátszó vérvonatkák,
Az életet tolatják,
Száz ízület felenged,
Ágak szabadon lengnek,
Teher alatt a gallyak
Kinyúlnak, mint az ujjak,
A légben egy-egy pontot
Jelölnek: ott van, pont ott.

Ahogy a fagy kienged,
A fájdalom jelentget,
Csonkolt tőből a sajgás
Szétterjed, vad zsivajgás.
A fa egyetlen nyílt seb,
Illatánál is frissebb,
És annyira feszültek,
Érzékenyek a sejtek,
A bonyolultan csipkés
Rost-, ín-, és nedvkeringés:
Tán ha érinted egyszer,
Rezdül törékeny rendszer,
Kileng a kényes pontig,
S hamuvá összeomlik.

Hordozlak magamban egész évben,
sokszor rád gondoltam nyári éjben,
eszembe jutottál reggel, délben,
álmomban, ébren, nyárban és télben.

Néztelek kitágult gyermekszemmel,
hallgattam mit üzensz, figyelemmel,
siettem hozzád, mint kicsi diák,
ahányszor jöttél, szebb lett a világ.

Vártalak később, hogy felnőtt lettem,
s az ajándékot már magam vettem
kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek:
szívemből tisztán szárnyalt az ének.

Várlak még ma is, karácsony, drága,
apró gyermekként a szemem táva,
szívemből ma is szárnyal az ének,
tisztán ragyogsz, bár múljanak évek.

Szívemben voltál, szüless meg mára,
minden embernek karácsonyára,
s maradj velem, míg múlnak az évek:
Jöjj el, Karácsony! - úgy várlak, kérlek.

Égnek az adventi gyertyák.
Gyönyörű mindnek a fénye.
Lobogva égfelé száll most
Millió lélek reménye.

Kisded születését várjuk.
Útban van, közel az idő.
Hívő és hitetlen várja:
Jönne már, lássuk, hogy ki Ő.

Elfáradt szemű emberek
Készülnek, lesik a csodát.
Áhítat él a szívekben.
Várják a béke angyalát.

Felnőtt és gyermek várja Őt,
Mindenki valamit remél.
Egyiknek csillogó fenyő.
Másiknak foszlós lágy kenyér.

Munkát kívánna, kinek nincs.
Fedelet a hajléktalan.
Békét, hol fegyverek szólnak.
Van olyan is, ki gondtalan.

A templomok hűvösében
Békéért zeng az orgona.
Fogynak az adventi gyertyák.
Jöhet a béke angyala.

Ez a blogom 400. bejegyzése, mellyel szívből kívánok minden kedves olvasómnak boldog, békés ünnepeket!

A 400. bejegyzésemmel szeretnék Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak. Lelkemből: sorsfordulo>

Hányszor jöttem már el virággal kezemben
Elmondani újra, ki voltál nekem.
Hangtalan szavakkal, könnyel telt szemekkel
Köszönni meg Néked élted s életem.

„Anyámmá szegődtél” legnagyobb bajomban.
Tavasz-reményt hoztál, pedig szakadt a hó.
December havában Adventként ragyogtál,
S lettél a megváltóm, Te földi halandó…

Nem tudok imára kulcsolt kezekkel
Istenhez fordulni, bár suttog a szám.
Nem tudom én másnak hálám elrebegni:
Néked suttogom el „lelki jó Anyám”!

És lelki jó Apámnak, a boldog ősz apónak,
Ki unokáiért annyira repesett,
Hogy Véled versengve adta élte kincsét:
Mindent, mit adhat emberi szeretet.

Néktek jár köszöntés, néma üdvözítés,
És feltámasztó fiúi szeretet – – –
Csokorba kötött fájdalom-virággal
Előttetek – ímhol – én letérdepelek.

S meggyónom bűneim, hogy feloldozást nyerve
Szabad szívvel élhessek tovább –
Hányszor jövök még el emlékhelyetekhez?
Amíg csak élek, drága jó Anyám!

Szerencs, 1997. május 29.

Anyám: † Gáspár Mária síremléke előtt (halálának első évfordulóján)

Fenyő ága
hósugárban,
mire vársz a
hófúvásban?
Hideg az a
kristálybunda,
gyere haza
kisházunkba.
Karácsonyfám
te lehetnél,
gyertyalángnál
melegednél.