Ami mögöttünk van,
ha nehéz is, vége.
Tegyük most a gondot,
bosszúságot félre!

Búcsúztassuk méltón
az öreg Óévet,
s bizakodva várjunk
Új esztendő, téged!

Hozz az embereknek
boldogságot, békét!
Varázsold szemükbe
öröm tiszta fényét!

Hitük sose fogyjon,
szívük ne csüggedjen!
Asztalukon étel,
s ital mindig legyen!

Pénzt adj a szegénynek,
erőt, csüggedőnek!
Reményt nyújts, ha néha
nehéz napok jőnek!

Feledjük a rosszat,
őrizzük a szépet!
kívánjunk egymásnak
boldogabb Új évet!

Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit,
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek.
Nem hallak…és ahol járok,
Vasbeton-csipkéket vernek,
Hatalmas légkalapácsok.

Mi lenne, ha erre jönnél?
Keresnél! Nem venném észre!
Elnyelné semmi kis hangod,
Toronydaruk köhögése
.
Hát nem! Most leteszek mindent!
Vasakat, s mi eddig kellett.
Várlak, s hogy megtalálj végre,
Írok egy darabka csendet…

Magammal évődöm: Te kába!
Meddig leszel még vágy-beteg?
Mikor szünik meg sorsod átka
Megbabonázni véredet?

Küzdelmeidnek pihenése,
Kétségeidnek nyitja nincs.
Hiába szállnál föl az égbe:
A röghöz lánczol rabbilincs.

Szomjas vagy csókra, szerelemre,
S ha megizlelted: undorit.
Dicsőséget kergetsz lihegve;
Meddig? Rogyásig? Holtodig?

Mindig a messzeségbe vágyol,
A távolban tündér a rém.
Dib-dábot elrejt rózsafátyol,
Halottat csókol a remény.

Tömérdek már a veszteséged;
Ránczos lesz tőle homlokod.
Oly nyomorult az emberélet!
S mégis dicsőnek álmodod.

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán cseng
ett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

1925. ápr. eleje

Ballag már az esztendő
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul,
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.

A hangfelvétel az Irodalmi Rádió stúdiójában készült.
a verset előadja: Mészáros Zoltán

előadja: Mihályi Jánosné Radnóti-díjas versmondó

forrás: http://verspatika.wordpress.com

Voltak életünkben,
szegény karácsonyok.
Idézett lelkünkbe
reményes csillagot.

Hozott az arcokra
sugárzó, szép hitet,
ha ablakra karcolta
virágát tél-hideg.

Nem baj, ha nem hull hó
és nincs a földnek éke.
Adja Mindenhatónk:
legyen rajta béke!

Hogy kívánjak mást is,
-most mohó, hadd legyek-
csupán még ezt, mármint,
díszítse szeretet
szívek fenyőfáit.

Jöjjön minden házba
szép Karácsony fénye,
hogy lelkeink átjárja
Jézus reménysége.