Ahogy tövéről metszett
Fenyőfában a nedvek
Hidegben megdermednek,
Sűrűn megikrásodnak -
Csak zsibbadás motozgat.
Mint árboca hajónak,
A fa féloldalt dőlve
- Örök zöldjének őre -
Vár a sufnisarokban.

Mikor bekerül onnan,
Mint hogyha bomba robban,
Hisz a szobamelegben
Keringnek sebesebben
Átlátszó vérvonatkák,
Az életet tolatják,
Száz ízület felenged,
Ágak szabadon lengnek,
Teher alatt a gallyak
Kinyúlnak, mint az ujjak,
A légben egy-egy pontot
Jelölnek: ott van, pont ott.

Ahogy a fagy kienged,
A fájdalom jelentget,
Csonkolt tőből a sajgás
Szétterjed, vad zsivajgás.
A fa egyetlen nyílt seb,
Illatánál is frissebb,
És annyira feszültek,
Érzékenyek a sejtek,
A bonyolultan csipkés
Rost-, ín-, és nedvkeringés:
Tán ha érinted egyszer,
Rezdül törékeny rendszer,
Kileng a kényes pontig,
S hamuvá összeomlik.