Mily egyszerű az élet,
mily egyszerű a halál.

Mily rejtelmes az élet,
mily rejtelmes a halál.

Fordítom színére,
fordítom visszájára:

egyszerű... különös
értelmét nem találom,

örvényes, mint az álom,
napfényes, mint az álom

Vak tekintetem mögött rejtőzöl.
Hiába is futnék:
önmagam látom testeden megpihenni.
Virágporrá hullunk szét
ahogy összeérő fáradt arcunk
a Nap felé fordítva szeretkezünk.

...a fájdalom házába kopogtatok
már oly ismerősek e szobák!
Vesztes csatába kezdtem
s most keresem egyre jobban
hogy honnan és hová?

Azon az éjjel
az órák összevissza vertek.
Azon az éjjel
holdfényben úsztak mind a kertek.
Azon az éjjel
kocsik robogtak a kapunk alatt.
Azon az éjjel
könnyben vergődtek a fülledt szavak.
Azon az éjjel
égett szobánkba gyertya, lámpa.
Azon az éjjel
féltünk a borzasztó homályba.
Azon az éjjel
arcunk ijedt volt, halavány.
Azon az éjjel
halt meg szegény, ősz nagyapám.

Azon a reggel
csupa rokon jött, sirató nép.
Azon a reggel
sürögtek az öreg mosónék.
Azon a reggel
kendővel kötötték fel gyönge állát.
Azon a reggel
lassan vezettek a földúlt szobán át.
Azon a reggel
rozsdás pénzt tettek kék szemére.
Azon a reggel
riadtan bámultam feléje.
Azon a reggel
csak hallgatott makacs ajakkal.
Azon a reggel
olyan volt, mint egy néma angyal.

Elmentem egyszer önhöz Édes
sok sok igérgetés után
e diszkrét célra Ön kibérelt
egy kétszobás lakást Budán.
Oh nem valék szerelmes Önbe
ettől nyugodtan alhatik
de hát nem tudtam mit csinálni
háromtól hatig.

Férjem ilyenkor nincsen itthon
a magány rossz tanácsadó
átmentem többször is Budára
ez ugye megbocsátható?
Ön oly szelíden tud susogni
ez engem úgy elandalít...
A végén a babája lettem
háromtól hatig.

A nagy szerelmi virradatra
hamar borult az alkonyat
eloszlott lassankint a mámor
tűzünk lassankint lelohadt.
Ritkábban mentem át Budára
Ön is csak néha-néha hítt
ilyenkor szörnyen untuk egymást
háromtól hatig.

Ma szakítottunk, hála Isten!
Szívem dobog, szemem ragyog.
Nem kell többé Budára mennem
szabad vagyok, szabad vagyok!
Derülten nézek a jövőbe
csak egy dolog nyugtalanít
hogy mit fogok ezután csinálni
háromtól hatig.

megzenésítette és előadja: Karády István

Minden kedves olvasómnak kellemes hétvégét, jó pihenést kívánok!

A dolgom teszem,
mindent ahogy kell.
Előbb lefekszem,
azután kelek fel.

Ne is elvegyek,
azután kérjek,
kihunyjon szemem,
azután nézzek!
El se indultam,
úgy jönnék meg?
Előbb haljak meg,
mielőtt élek?

Idén Balassi kardot kapott Serfőző Simon, amihez szívből gratulálok!

A tegnapok terhe rámtelepedett,
s ólomsúlyával dőrén cipelem.
Miért akarja, hogy ne szeressek
élni nélküle?

Míg lélegzem, vonszoljam édeni szerelmünk
rejtett titkait.
Lomhán dobott hátára sorsom.
S mint kormos mozdony a gomolygó füstöt,
húz maga után
és én görcsösen szorítom
közös életünk ritka perceit.

Üres a testem...
bőröm tartja csak össze
huzatos lélekcsatornáimat.
A rámtapadt emlék leheli be,
mely átjárja árnyéklényem.
Meleget ad,
mint kábult kristálypohárnak
a csillogást adó vízsugarak.

S akkor...vérereimben,
- mint éjjeli tolvaj,
lépdel a pókhálós szerelem.
Megbotlik.
Tehetetlenül feszülök emlékképeden.
Te..., te nem hagyod, hogy fölegyenesedjek.
Buján kavarog bennem a múlt és a jelen.
Sápadt vagyok, elhervadok.

Az élő szerelem megtagadott.
Fátyol ölelésed puha paplan,
nálam hagytad,
hogy szemfényvesztőn magányomat
eltakarjad.

Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent, mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok.

zene-ének: Karády István

Minden kedves olvasómnak kellemes hétvégét, jó pihenst kívánok!

Aludni kéne
Ahogyan régen.
Lehajtott fejjel,
Anyám ölében.
Kelni a Nappal,
Vidám tavasszal.
Szállni fecskékkel, darazsakkal.
Gurulni domboldalról völgybe,
Pörögni, forogni körbe-körbe.
- Utána újra!
Még egyszer,... százszor!
Nyakláncot fonni
Fűből, virágból.
- Elvinni neki!
Hazatalálni!
- Minden ölelést meghálálni!