zeneszerző-előadó: Karády István

Szívemen eleven seb vagy,
nem tudsz begyógyulni.

Amivel bekötözhetném,
nincsen olyan géz, orvosság se,
hogy a fájást enyhíthetném.

Csak sajogsz, lüktetsz bennem.
Átütsz rajtam: átvérzed a lelkem.

2009.01.14

mit magamra vettem lefeslik rólam
csak bolyongok egyre szállongó hóban
szerepem elhagy vagy én hagyom el őt
nem hiszem ma amit hittem tegnapelőtt

már csak a kétely mi nem foszlik szerte
kezét az úristen rólam levette
szándékot keresek gyöngülő lázzal
mint aki hiteket gyűjteni házal

megizzadt hátamon vacog az ingem
ösvények mutatják el csak el innen
előttem jártak a legnagyobb törpék
magamat kerülném ha szembejönnék

bozótra csapnak a károgó varjak
nincs aki súgná hogy mit is akarjak
csak bolyongok egyre szállongó hóban
rozsdásan fordul a föld ki alólam

forrás:http://dokk.hu
a szerző honlapja:http://bdk.blog.hu/

Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?
Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.
Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.
Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.

fotó: Vastag László: Magyarkanizsa

Minek magunkat lassan ölni?
Nem jobb egyszerre megdögölni?
Mint rokkant lábbal tántorogva,
Vizes, vak szemmel csillagokba,
Rossz, messzi csillagokba nézni
S régi dicsőséget idézni,
Idézni mind, mi ősi, ódon.
Hogy hátha mégiscsak megszánna
Az Úristen valami módon.

Minek magunkat lassan ölni?
Gonoszság helyett búza nől ki
Az égről földbe hullt szivünkön;
De igaz, nótás, füttyös másnak.
Magyar, köszönj az elmulásnak,
Nincs mit kereskedj már e tájon,
Akad legény, ki ideálljon
S ásóját vígan földbeszúrja!

Mit nyöszörögsz? nem akarsz halni?
Hisz életünk úgyiscsak talmi
S nem is nagyon kell már akarni,
Akaródik ez nélküled,
Agyadban bár égő hodályba zárt
Riadt baromként bőg a rémület.

Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.
Símogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.

"Az ember becsülete hosszabb lehet az életnél, mert az embert halála után viszahozni nem lehet, de a becsületét igen."

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban – nem holdfényparton
de ott, hol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek és szeretsz.

forrás:http://verspatika.wordpress.com

Józsika, Józsika csápol,
frászkarikán hegedülget,
répapüré dala csendül,
fancsali dob hasa dülled.

Józsika, Józsika bokszol
hasba püfölve a Holdat,
az heherész, puha gombóc,
fény-keze visszapofozgat.

Józsika, Józsika majszol,
tök tuti mézzel a hagyma,
sajtos eperfagyin ikra,
s kell csokiöntet a babra.

Józsika, Józsika alszik,
fortyogi katyvasz az álma,
zöld egerek, lila macskák:
tömve szöszükkel a párna.

forrás:http://www.lackfi-janos.hu

Hússzal ezelőtt érkeztem,
és azt mondták, hogy ez az a hely.
Ahol mindent sikerült megnéznem,
köszi, de sajnos nem mehetek.
Mert a főnököm az az Isten,
kinek szárnya van, de ereje nincsen.
Hogy egy kicsikét legalább megverne,
vagy lassan utánad engedne.
Mert hirtelen kinyílt a föld alattam,
te eltűntél én meg itt maradtam.
Hát evezz a part felé még párat,
ha a világ fordít Neked hátat.
S ha utad egyszer a végéhez ér
Ne felejtsd el hogy honnan jöttél!

Na na na na na na na na...

hol nem jutott ki nekem a jóból.
Kellett hogy már, elinduljak,
az úthengerek itt gurulnak.
Én meg harapok egyet a lángosba,
a szekérháton a városba.
De láttatok-e már oly gyönyörű bájt,
mit nem okozhat öt gigabájt.
Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj,
jaj a szívem úgy nagyon fáj.
de én sem próbálhattam kétszer,
te megteheted ha visszanézel.
S ha utad egyszer a végéhez ér
Ne felejtsd el hogy honnan jöttél!

Na na na na na na na na...