Bodrogkisfaludról 2009. június 14-én (vasárnap) tűnt el a 18 éves éves Újvári Bernadett.
A 180 cm magas, 83 kg súlyú lány szemüveges, haja hosszú, barna színű, melyet hátul összefogva hord.

Az eltünés időpontjában piros vagy bordó színű pólót, melegítőnadrágot és világos edzőcipőt viselt, sárga színű mountainbike kerékpárral közlekedett.
Aki segíteni tud a megtalálásában azt kérjük hívja a
06-47/396-144
06-20/420-5022 telefonszámok bármelyikét!

a következő blogon több információt és fotót láthatsz, ami segíthet.

http://ujvaribernadett.blog.hu/

zeneszerző-előadó: Karády István
forrás:http://kormanyossandorversei.blogol.hu/

Nézlek... ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna...
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka...

Nézem... ahogyan férceled
És meggörbül a hátad,
De hiába, ...újra felhasad!
Gyengék már a szálak...

- Hogyan lesz ebből új kabát?
Hogy ne fázz majd a télen!
Amivel engem is betakarsz
Még ha nem is kérem...

- Kihez rohanjak ezután?
Ha vágynék menedékre!
- Kinek mondjam el bánatom?
Vigaszért cserébe!

A tű... a tűpárnán pihen, ...
A gyűszűd... égi fényed...
És én sírok, mint egy kisgyerek, ...
- Nem miattam... Érted...!

Honlap: www.dunapart-cafe.net

A szavak helyét itt legbelül
most puha csönddel bélelem,
hogy ringatózva elaludjon
a mindig éber félelem.

A hallgatásom rásimítom
árnyak ráncos homlokára,
s azt hogy voltál elfelejtem...
elfelejtem nemsokára...

Zizeg az arc.
Szegénységgel kitömött
szalmazsák moccan
az éjben.

A folt
rólunk álmodik.
Tűfoknyi fény-
Anyám szemében.

forrás: a szerző Gyanútlan világ című kötetéből.

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Pepita kémény a tetők tengerében.
Hanyadszor járok erre, és még
egyszer se vettem észre! Aztán, ahogy
közelebb érek, szem elől
tévesztem, és elfelejtkezem róla.
Kis magán-discovery hazafelé.

Mint ha egy lerabolt gyarmaton élnék,
őshonos növény, aki nem bírja
a klímaváltozást, vagy
kiszipolyozott tisztviselő, zsebében
színlelt szerződésekkel.
Memorizálok vezetés közben, talán
hazáig nem felejtem el.

A tenger beúszik nyitott szemembe.
Érzékeim megtelnek csillogással.
Micsoda túlfűtött város! Nem is
én vagyok, aki rákiabál a kéregetőre,
hisz olykor én is kuncsorgok
kicsinyes kurátoroknál, és
belehalok, hogy rám se néznek
a hűvös autók arctalan pilótái.

forrás:http://dokk.hu/