1931. december 20-iki felszentelésére

fotó:Serfőző László

"Tállya városában ünnepre készülnek,
Szemünk pillájára örömkönnyek ülnek.
Templomát szentelik, oda siet népe,
Hogy ISTEN áldását könyörögve kérje.

Templomát, amelyik több száz évek óta
Őseink szent hitét lelkünkben megóvta.
Velünk együtt állta sorsunk sok csapását,
Mely ma is keményül csattogtatja szárnyát.

Éppen ezért bizony csendes az ünnepünk,
Nem dinom-dánommal, lélekben örvendünk
De nagy az örömünk, a jó ISTEN látja,
Mert hogy meg lett mentve roskadozó háza."

forrás:http://5mp.eu/web.php?a=sfl

Ezt a csodálatos verset végigolvashatod a fent megjelölt honlapon. Ne hagyd ki, sok kincsre találsz ott!

Régóta két asszonyt szeretek
mindketten hasonlatosak
az egyiket kívül viselem
a másikat mélyen idebent

Az egyikben megbízhatok
végig fogja a kezem elkisér
oda ahol a kanyargós hegyi út
a falombokkal összeér

A másik is hûséges persze
megríkatja a múló idõ
de halálig nincsen mersze

Bármelyik hiánya megölne
fontosak akár a levegõ
mint halottaknak a temetõ

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a súgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...... Nincs időd!

zeneszerző-előadó:Karády István

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,

s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.

Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Az idő folytatja bennünk önmagát
Ahogy a hegyet mosdatja az eső
lényeged lényegem úgy öleli át...
Ahogy a hegyet mosdatja az eső
Csordogálsz át lassan mindenen
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

A kérdés se fontos már, miért vagy itt
Az álmok színes, kusza forgatagában
felismerem lelked apró rezzenéseit
Az álmok színes, kusza forgatagában
felismerem, milyen fontos vagy nekem
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

A távolság fölé feszült idő is meglazul
Ahogy a bizalom finom hangszerén
a dallam, lágyan hangjegyekre hull
Ahogy a bizalom finom hangszerén
játékba kezd a húr, áthatol mindenen
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

forrás:http://www.dokk.hu

Oh ne mondjátok nekem, hogy
Hajnallik hazánk felett !
Látom én: az ő számára sző a sors szemfödelet.
S kérni istent nem merem, hogy
Nemzetem gyógyítsa fel,
Mert e nemzet, elhigyétek,
Életet nem érdemel.

Figyelemmel átforgattam
A történet lapjait,
S fontolóra vette lelkem,
Amit e hon végbevitt.
S mit találtam ott fölírva
Századok bötűivel ?
Azt találtam, hogy e nemzet
Életet nem érdemel.

Jóra termett nép honában
Egy a szív, az akarat,
A közérdek mellett minden
Külön érdek elmarad.
Itten oltárt minden ember
Ön bálványaért emel -
És az ilyen önző nemzet
Életet nem érdemel.

Voltak egyesek közöttünk !
Tiszta, hű, nagy szellemek,
Akik mindent, amit tettek,
A hazáért tettenek.
Hány volt köztök, kiket a hon,
Maga a hon veszte el !
És az ily hálátlan nemzet
Életet nem érdemel

Más hazában híven őrzik
Mindazt, ami nemzeti ;
Ősi kincsét a magyar nép
Megveti, és elveti,
A magyar magyarnak lenni
Elfeled vagy szégyenel -
És az ily elkorcsult nemzet
Életet nem érdemel...

Oh de mért elősorolnom
E szegény hon vétkeit ?
Lesz- e sors, oh lesz- e isten,
Aki minket megsegít ?
A nagy isten szent kegyéből
Jő- e megváltási jel ?
Lesz- e még e nemzet olyan,
Hogy halált nem érdemel ?

Pest, 1845. január

Az anyák halhatatlanok,
csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal – harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

"Uram: én mindig rosszat tettem, valahányszor csak jót akartam! Uram: ha én gyémánt vagyok, csiszolatlan miért maradtam?"

forrás:http://www.wassalbert.eu/

1.
pihen a hold a ház falán
s míg ugatnak kint a kutyák
anyut tördeli a halál
a szobában mint a gyufát

2.
csönd van már a gyomra helyén
nem eszik már semmit szegény
főzök pedig naponta
semmit se bír a gyomra

3.
nem ad apád semmit enni
napokig felém se néz
nem marad örömem semmi
fiam hogyha haza mész

4.
hogy szeressek egy halottat
kérdi apám keze reszket
mit adott ő csak a rosszat
s megcsókolja a keresztet

5.
apám hogyha pénze van
automatán veszti el
irigylem mert boldogan
nem törődik semmivel
néha kéri hogy ha lehet
égessük el por legyen
sokat ül kint anyu mellett
fenn a temetőhegyen

forrás:http://www.dokk.hu/