Ültünk a terített asztalnál
Máté, János és sorra mind
Pészah ünnepe a kenyér
kovásztalan sovány megint

Tudtuk hogy nincs tovább vége
legyek közt döngött a bánat
néztük egymást sandán félve
ki adja fel bentről a várat

Kit árul el egy jelző csók
kit átkoz majd az utókor
bűnét cipelve őrületben
vérré válik bennünk a bor

Csak néztük őt a Mestert
gerincünkön a félelem
szárnyakat növesztve súlya
sötétség átka végtelen

Hallgatás ölyve körözött
és Júdás az iskariót
fölállt mint kit a sors vezet
és elcsattant arcán a csók