Harmóniába rejtett szépség Csonkaságba zsúfolt épség Hajnalban megbújó sötétség Fájdalomba préselt könyörgés Felkiáltok. Halljátok meg. Itt vagyok. Csodaként. Hangtalanul. Érintésért, megértésért Ölelésért, gyertyafényért Kúszva, könyörögve A nagy keretre…

sötét kopog az ablakon és az asztalra hull a fény árnyékod pihen arcomon és a tiéden az enyém mint meleg teában a méz lassan feloldódok benned ha van isten most minket néz és velünk teázik csendben forrás: http://vastagl.freeblog.hu/

Uram, én jó akartam lenni, de imádkozva rosszat tettem. Uram, a szemem jobbra nézett, de akaratlan balra mentem. Sírást indultam vigasztalni, de jaj, a szám szitokra állott, a karom ölelésre lendült, de csattanva az arcba vágott. Uram: én mindig rosszat tettem, valahányszor…

Mikor a csontjaid is fájnak, S vége már minden utazásnak. Nem segít szer, sem alkohol, Vaságy alatt bádoglavór... Már nincs erő és nincs varázslat, Csak tűhegyén remegő szárnyak. Szomorú rovargyűjtemény, Részei lettünk te meg én. Vigyázz szerelmem, vigyázz nagyon!…

"Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! "