Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
és rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez
egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
szavaid selyme szíven símogat,
mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
ha balgaság, ha tévedés, legyen,
ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.