Azt hiszem, tavasz volt.
Látod, nem emlékszem.
Apu, mikor sír az utca,
úgy vagy itt, hogy mégsem.

Tenger helyett tócsa.
Guggolok a földön.
Apu, amit elvittél, most
mégis visszatöltöm.

Tiszta víz lehetne.
De csak cseppek mentek.
Nem látszol már a tükrében,
épp úgy, mint a szentek.

Apu, most vihar van.
Ki mondja meg, merre?
Ez izgat, mint részeget a
kamaszlányok melle.

Hazug minden meséd.
A földszint beissza.
Köntösödet, mint a bőgést,
úgy tartottam vissza.

Szárnyaid kitárva.
Ragyogsz, mint az ablak.
Apró dolog lehetsz fent, mert
néha visszakaplak.

Nem csak a szél ordít,
ha a képed kérdi.
Isten beszél angyalul, de
ezt még ő sem érti.

földi fényeket rég nem látott
sírján a halál kivirágzott
isten féltő nagy kegyelme
áldón vigyáz az égi rendre...

(Egy jó ölelésnyire van
meghalkult otthona.)
Váratlanul jöhetsz, fiam,
de rosszkor nem – soha.

(Egy jó ölelésnyire van
meghalkult otthona.)
Váratlanul jöhetsz, fiam,
de rosszkor nem – soha.

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
Tán már nem is bús fájdalmam lobog,
Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifju vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,
Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.
Szelíd remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odujába bujjon.

1923. júl. 28.

Zord télnek sötétjében alszik a világ,
amikor előbújik az apró hóvirág.
Még fák ágain táncol, a hideg tél szele,
ám e picinyke élet, mégis dacol vele.
Törékeny, zöld levélkék, védelmező kezek,
védik a karcsú szárat, óvják az életet.
Fehér apró virágok, lehajtott, kis fejek,
a szolgáló alázat példája ez lehet.
Bátor, törékeny hírnök, tavasz küldötte Ő,
S úgy várjuk évről-évre mikor bújik elő?

Esik eső, jaj de szépen ,de csepereg.
A feleségem a zárka előtt kesereg.
Szépen kérem a börtönyurak urakat.
Engedjék el nem rég látott urámát.

Kis menyecske ennét menni nem lehet.
Szigorú, ja Nosztrai, börtöni rendelet.
Matisics e itt áll a börtön udvarán.
De rigalánc mind a két keze lábán.

Esik eső, jaj de szépen csepereg.
Szegény Rostás a zárkába, de kesereg.
Szépen néz ki a kis rácsos ablakán.
Úgy hallgassa jaz eső suhanását.

Korán reggel feltekintek a polcra.
Komisz kinyer, fényes bugyli van rájám.
Fényes bugyli komisz kinyírt levágjám.
Punci bajom az is itt lett lel vágva.

Korán reggel feltekintek az égre.
Rá se nézek a kis angyalom szemébe.
Még…Legszebb időm börtönbe kell töltenem.
Kis angyalom…De sokat kell a börtönben, de szenvednem.

Tábla búza kisejtezi a szemét.
Még…Van egy madár, aki elhordja majd a szemét.
De jó volna ezt a madárt lelőni.
Ne hordja el a búzámnak a szemit.

Szolnoki börtön sárgára vagy meszelve.
Bele vagyok elevenen temetve.
Elevenen sárgulok is hervadok.
Anyus majd megírom, hogy mikor szabadulok!

Már nem tudom, hogy miért szeretlek
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre,
a vállaidra, s úgy hagyom.