Csak egyszer meglazitni
a féket ami nyom,
magamat elveszitni,
lebegni szabadon,
csak egyszer elterülni,
mély vizekbe merülni
s csak álomban örülni,
hogy nincs sem út sem nyom.

Hogy nem kell már akarni
s indulni nincs miért,
hogy köd lett minden célból
s a kin hogy véget ért,
ott csak a víz morajlik,
a távol ég hajnallik,
a szél fölébem hajlik
s egyik sem kérdi mért.

Nem kérdnek, nem felelnek,
ott elaludt a szó,
nem mérnek ott időket
és nincs sem év, sem hó
s akik ott találkoznak,
többé nem hadakoznak,
egymásra álmot hoznak
és nincs többé való.

Csak szótlan csókok vannak
és kábult halk mosoly
és ég és víz s a másik
minden egymásba foly,
mintha a szél ringatna,
az ég karjában tartna
s nem tudod kinek ajka,
ki csókol és hogy hol.

Nem tudsz, nem kérdesz semmit,
nincs más csak szerelem,
álom-karok kinyulnak
s ölelnek nesztelen,
bódult sziveknek álma,
nincs dobbanás, sem lárma,
sem vágynak sóhajtása,
csak teljesült jelen.

Egymásba nyilt szemekre
alig jön rebbenés,
százados szomjuságra
iszunk ott enyhülést
s a sápadt ég derengve,
sorsunkon elmerengve
reánk borul kerengve
mint boldog szédülés.

Félholtra van csigázva
e hősi akarat,
a gát mely eddig védett,
inog, recseg, szakad,
s rám csapnak áradások,
oly édes szomjuságok,
hogy menekvést nem látok
sehol az ég alatt.

Hol van most cifra gőgöd?
hogy sorsodat legyőzöd,
végzeted megelőzöd,
ha tudod védd magad!
S hogy végre szabaduljak,
bőségembe ne fuljak,
magam is elárullak
börtönőr akarat.

Esik a hó a jégre, nádra
esik szememre, szempillámra,
esik bokorra, fűre, fára
esik a fázó vadmadárra,
esik, esik csizmám nyomára,
hogyha keresne sem találna
senki, pedig milyen jó lenne,
hogyha valaki megkeresne,
megfogná a kezemet szépen
s együtt mennének a hóesésben,
együtt mennénk a havon, a jégen,
amíg csak süt a nap az égen
és mikor a nap lemenne
a hó örökre betemetne

Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

A bíró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak /kelendőben/.
Tudj Isten, mi minden nincs
Ez új esztendőben!

Téli éjen fények gyúlnak,
szél zenél a fákon,
lengő pelyhek tornyosulnak,
dunna ring az ágon.

Téli éjen csengők szólnak,
száll a hangjuk szépen -
karácsonyi dallamokat
csengetnek az éjben.

Téli éjen pelyhek lengnek,
libbennek az ágon,
lámpafénynél tündökölnek,
mint egy lenge fátyol.

Téli éjen szikra villan,
lámpa gyúl az éjben…
karácsonyi fényes csillag
tündököl az égen.

Téli éjen lámpák gyúlnak
karcsú fenyőágon,
nagy harangok megkondulnak:
Itt van a karácsony!

Áldott ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

forrás: http://www.operencia.com

forrás: http://www.operencia.com

Dér Janó, a jégmanó,
a jéghegy tetején lakott,
jégvárában minden jég volt,
vagy ha nem, hát megfagyott.

Jégből volt a ruhásszekrény,
jég a szőnyeg, jég a polc,
jég az asztal és a szék is,
jég a könyv is, mind a nyolc.

Jégágyának jég a lába,
jégpehely a paplan rajta,
jégkocka a párnácskája,
fején jég a hálósipka.

Jégkása az eledele,
jégcsapból az itala,
mégsem fájdult meg a torka,
bár hideg volt, mint ő maga.

Jég a feje, jég a teste,
jég a keze, lába,
jégből volt a szíve is,
nem is volt barátja.

Hangulata is jeges volt,
nem szeretett senkit,
mérgelődött, morgolódott
napkeltétől estig.

Egyszer aztán jött a tavasz
tündérlány képében,
meglátta a jégmanó,
s megdermedt mentében.

Ilyen szépet addig ő
még sohasem látott,
pedig igen jól ismerte
a nagy jégvilágot.

Melegség öntötte el
egész szívét, lelkét,
a forróláz is kirázta
szegény fagyos testét.

A hirtelen fellángolás
nem vezetett jóra,
Dér Janóból nem maradt más,
csak egy szív alakú tócsa.

Csillan a napfény,
tükrös a jég,
víg zene hallik,
hangos a tér.

Fiúk és lányok
kéz a kézben,
vidáman futnak
körbe a jégen.

Lebben a sál és
csillan a szempár,
boldog a mosoly
nevet a száj.

Ha a gong szól
és pislog a fény,
az ifjúság hada
nyugodni tér.

forrás:http://www.operencia.com/versek/teli-versek

Csillog a fákon a zúzmara,

ragyog, mint az ezüst,

s repül a sivalkodó szélben

akár a por, a füst.

Serényen dolgozik három gyerek:

fagyos kezeikkel

gyúrják a havat, mint agyagot,

készül a hóember.

Szénből, kavicsból kap szemeket,

hadd nézze: a világ

milyen fehér! S milyen szépek

az ezüst téli fák.

Sudár a fenyőfa,
díszes a ruhája,
karácsony idején
felölti magára.

Ága közt zene szól,
csúcsain hósapka.
Gyerekek éneklik:
– Jöjj hozzánk, Jézuska!