A szavakat ki nem mondani könnyebb
könnyebb nem írni le a sorokat
félig olvasva becsukni a könyvet
kihúzni azt, ami még megmaradt
nem járni végig ezt a hosszú völgyet
és félrehúzódni a gondolat elől
mielőtt testet ölthet
hunyt lélekkel várni az ég alatt
mert ismertünk minden történetet
bárcsak lehetne ezt itt nem ismerni
hogy milyen úton és merre vezet
nem tartani már számon azt, hogy mennyi
indulat nélkül nézni, hogy pereg
perc, nap és év, minden és semmi, semmi
forrás: verspatika
"Nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e arról van szó, hogy meg ne add magad."
Mikor énrajtam szörnyű kövek vannak*,
és az érzékeim, a láncra vert ebek,
csak a jelre várnak, hogy eltörjenek;
legyél nekem fontos, akár csak a perc,
sírok majd veled, ha mellettem heversz.
Az érzékeim, a láncra vert ebek,
csak a jelre várnak, hogy eltörjenek;
legyél hát nekem fontos, akár a perc,
könnyű, mint amikor felhőkön heversz.
Mint föld a ködben, forgok és hánytorgok,
vedd észre a púpomat, mit rég hordok;
mióta nem érzem magam gyereknek,
inkább vergődő, nehéz tengereknek.
Férfi vagyok, ki a gond füvén legel,
Te legyél asszony, ki vágyakban delel;
légy asszony, ki vágyakban delel és vár,
ne tudjon ártani idő se halál.
Gabalyodj belém, mocskosan, -zihálva,
simuljon homlok homlokra, váll a vállra;
mit bánom én hogy hogy ébredek reggel,
a mellemre szögezett, rongy szívemmel.
Fázok, de tudom hogy van aki égne,
mért ne lenne jogom a gyöngédségre?...
Legyünk mi ketten a megáradt vizek,
melyek gátakkal tépik ereiket.
Ne legyen mozdulatlanná a szégyen,
legyen jó elszabadulnunk egészen;
ne kárhozz hát a világtalan éjre,
nem kell nekem a vakok szemfehérje.
Legyünk révetegek, -legyünk boldogok,
kikkel a világnak nagy rendje forog;
keveredjünk el egymással mint a szelek,
mint akiket be, a hegyomlás temet.
Szeressük egymásban a jót, az Istenit,
mint akik magukat nem, csak egymást ismerik;
szeressük egymást öröktől-örökké,
úgy ahogy senkise szeret majd többé.
Hagy vegyem fényét a nagy, szép szemednek,
ha nem tudom: mond meg miért szeretlek;
ha hiába is minden: ölbe kaplak,
beszélj: miért nincs értelme a szavaknak.
Hagy vívjam meg szeretőm a szemeddel,
megverekednem minden nap veled kell;
nélküled nem tudok kiállni a napra,
szeretőm és átkom, ne hagyj magamra.
Hagy vívjam meg szeretőm a szemeddel,
megverekednem minden nap veled kell;
nélküled nem tudok kiállni a napra,
ne úgy legyél velem, hogy itt hagysz magamra.
*József Attila: Este volt s a bőrünk összeért
zeneszerző-előadó: Karády István
Ezzel a kedves megzenésített verssel szeretnék kellemes hétvégét kívánni minden olvasómnak. Sokat gondolkodtam mit is írjak, hisz ez a hangosvers kisebbfajta ünnep a számomra. Ez a háromszázadik blogbejegyzésem.
Köszönöm mindazoknak , akik ellátogatnak a blogomra. Kívánom érezzék jól magukat, miközben a verseket olvassák illetve hallgatják. Nekem a legnagyobb öröm, ha ez így van.
Üdvözlettel: Sorsfordulo
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.
A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.
És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!
Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.
1884. június
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánnad.
-Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.
Enyém lehetne langyos,barna bőröd,
kényes kezed,amivel magadat őrzöd,
s minden omló,végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó,fekete tolla,
mely mint a szárny suhan,suhan velem,
hintázó tájon,fénylőn,végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű,s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók,s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött mint lampion lebeg),
magamba,mind,mohón,elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz,szeretlek. Míly reménytelen.
