Bárcsak eltűnnék hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Nincs semmim, és nincs senki sem, akinek számot kéne adnom. A test, az régen itthagyott, egymagamra a szenvedéssel, most lélek vagy anyag vagyok, de a béke, az csak nem ér el. Nem feni rám fogát a vágy, többé (talán már…

Most már azt hiszem hogy mégiscsak a szél volt. Vagy talán annyira szerettem volna hogy legyen bár akárki — de ha már senki hát akkor legalább a szél? Ám úgy látszik hogy mégiscsak a szél lehetett senki más — legfeljebb a gesztenye gallya csapódhatott az ablakhoz. Mert ha…