Bárcsak eltűnnék hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Nincs semmim, és nincs senki sem,
akinek számot kéne adnom.

A test, az régen itthagyott,
egymagamra a szenvedéssel,
most lélek vagy anyag vagyok,
de a béke, az csak nem ér el.

Nem feni rám fogát a vágy,
többé (talán már foga sincsen,
de maradéka, a hiány
itt szaggat még rossz térdeimben

Bejárta ifjúságomat
a szép kísértet, a szabadság.
Most aztán hallgatnom szabad,
hogyan párzanak kinn a macskák.

Nem látszanak a csillagok
ebben a nedves, hideg éjben.
Egyedül voltam és vagyok –
és nem jön, aki jönne értem.

Címkék: szep versek

A bejegyzés trackback címe:

https://lelektoredek.blog.hu/api/trackback/id/tr246275749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása