Holtak napja lesz holnap, és álmodom,
Egy kéz érintését érzem vállamon.
Látom, eljöttek mind, nyitva a kapu,
Lábuk nyoma csak szürke por és hamu.

Itt állnak ők, és néznek rám szótlanul,
Visszanézek rájuk mosolytalanul.
Lábaikon angyalok szőtte bilincs,
Üres kosarukban sok-sok drága kincs.

Öntenék már elém, pedig nem kérem,
Nincs elég súlyom amivel kimérjem.
Gyertyákat is gyújtanak, lángjuk remeg,
Egy fehéret én is közéjük teszek.

Szólnék is már hozzájuk, de nem tudok,
Keresztül néznek rajtam, mint a vakok.
Áttetsző, szép, tiszta arcuk ragyog,
Sírni volna jó, testem - lelkem vacog.

Indulnak már vissza, a túloldalra,
Hideg csókot lehelnek homlokomra.
Futok utánuk, de nincsenek sehol,
Már a felhők között szállnak valahol.

Holtak napja van mikor felébredek,
Nehezen virrad a város felett.
Végtelen az ég, végtelen a világ,
Érzem, még érzem a gyertyák illatát.