Még néha megjelensz az ingoványos szürkületben.
  Arcod sárgán világító holdudvarában
  elhalnak a fényérzékeny növények.
  Nem látható drótakadály borzolja tüskéit közöttünk.
  Az asztalon lassan elvérzik a vörösboros pohár,
  és jeladás reccsen a bútorokban.

  Elindulok, az eső tengerzöld hullámai arcomba csapnak,
  a léten túli navigációt próbálgatom, ügyetlen tengerész,
  akit mindig tévútra visz valami gúnyos szélroham,
  és küzd ereje fogytáig a rosszindulatú áramlatokkal.
  Vagy mint aki koromsötét szobában ébred,
  s találomra botorkál valamerre,
  székekbe ütközik, és tapogatózó keze
  az asztalon az apró tárgyak rendjét megzavarja,
  s az ajtót keresi, mit régen befalaztak...