Látok százezer vén paraszti udvart,
süppeteg csendben nagy poroszlóktól dúlva.
S látom, hogy százezer meghasadt küszöbén
százezer paraszt ül tenyérbe borulva.
Pitvarnak, kamrának széttört az ajtaja,
s szél futkos bé rajta öldösni a csendet.
S kinn a szérűskertnek fekete szalmáján
a vak História veres csikót ellett.
Megzöldül a kútvíz, néma a galambdúc,
s mint a gyászlobogó, olyan a lomb a fán.
És a lomb alatt nagy idő-apóka-szem
sír százezer paraszt százezer udvarán.
(Forrás: Új Magyarország I. évf. 1.sz. 1956.nov.2.)
