Anyu, csak én vagyok, de meg ne rémülj! Matatnak rajtad hideg ujjak. Olyan sötét van. Érzed? Úgy didergek, Megengeded, hogy idebújjak? Hamar takarj be! Végre jó meleg van! Ígérem, szépen, csendbe’ fekszem. Szoríts magadhoz. Így ni!- hogy ne féljek, S talán belül is felmelegszem.…

ág se moccan szárny se rebben összefut a csönd szívedben szendereg a szél a lombban a fájdalom is a csontban ami eddig volt most hol van minden elmúlt perc a holtam ki fészekben ki meg ágyban alszik bennem régi vágyam vajon hova visz az álom talán túlnan a halálon ami fontos e…

Sivár vidék hűséges fáj A menekülő porszemekelé veti magát, megállva elfolyó barázdák felett.Körötte a silány homok minden egy szellő-rezdülésreomlik, változik, - ő konok haragvással markol a mélybe!Dűlők végén áll, pásztorolva nyugtalan halmok nyájait,s gyökereit…

Szép ruhájából, mi megmaradt reggel csendesen levetette, itt áll most tépetten, kifosztva, s fázósan megremeg a teste. Ázottan kémleli rongyait, alant a sok viseltes darab, díszeit már görgeti a szél, bőrén barázdát szántott a nap. Álmát mégis féltve őrzi még, nyár emléke…