Későre jár. Ma nem láttam napot.
Csak vastag esőfelhő ballagott
kicsiny falum felett, és arra várt,
hogy elönthesse végre a határt.
A berket, ligeteket, utakat.
Nem sok kellett neki, s csak úgy szakad.

Egy idős asszony bőrig ázva már,
Talicskát tol, ruhája csupa sár.
Nyögdécselve halad a dombra fel,
bokáig érő vízben vesztegel,
míg megpihen. Küzdelme drámai.
Zihálását messziről hallani.

Nem nézhetem. Melléje pattanok,
s egy perc alatt a dombtetőn vagyok,
talicskástól. Hálálkodik nagyon.
Nedves, zavart mosollyal hárítom:
Ó semmiség - nyögöm -, a mindenit!
Hisz nem is vettem észre, hogy esik.