Fáj-utakon gyakran ösvényt vágok,

szél süvítés hóesés között,

dércsipkékből gyűjtöttem virágot,

fagyott-könnycsepp masnival kötött.

Fáj-utaknak állomása hantod,

égi csended burka rám terül,

elsiratom mély titokba' tartott

hiányod, mit vonszolok belül.

Jégpáncél ölelte fáj-virágok,

gyászszalagokat cibál a szél,

magányosan, kifosztottan állok,

hallgatom, mit fagyott rög mesél.

Könnycsepp gördül dermedt rózsaszálra,

fáj-szorítás enged, csendesül...

fejfán vacog mécses láng magánya,

kék égen fehér galamb repül.