Reggel nem kezdődik, és nem ér véget este,

nincs, aki panaszkodjon, hogy olyan régen kezdte,

és nincsen, akitől fájna, hogy alig van velem,

délben eszem reggelit, és szombat van pénteken,

a redőny erős, a fénynek már nincsen illata,

nem megyek el otthonról, hogy ne érjek haza,

kikapcsolom a fűtést, mert ősz lesz hirtelen,

és tavasszal sem volt végül is olyan hidegem,

nem ülök már az ágyon, nem fekszem, senkivel,

nem járok el a boltba, nem kell élelmiszer,

részeg sem akarok lenni, se sör, se bor, se mák,

ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább.

Szürke az arcom, mondjuk, de lehet, hogy kövér,

a tükör, lehet, hogy nincs is, szerintem is kevély,

valahol volt egy gyújtóm, és gyertya is talán,

az is valahol volt, egy alma, egy banán,

a telefon labirintus, sok szöveges üzenet,

s talán nem álom volt, hogy hajnalban csengetett,

a csengő szólt, a szomszéd nyitott ajtót, vagy én

nem nyitottam ki végül, nem fújt be hát a szél,

és volt valami oldal, tavaly még volt netem,

emlékszem, túl vagyok egy nehéz történeten,

a zokni nem az enyém, az ing meg újra az,

azt hiszem, amit hazudtam, véletlenül igaz,

nem emlékszem, bocsáss meg, kérdeztél valamit?

Pedig válasznak írtam. A verset. Nem vagy itt.

forrás: http://jonastamas.blogspot.com