Oly közel vagy hozzám,
hogy ha kezedet átfogom,
mintha csak saját ujjaimat
kulcsolnám össze.

Oly közel vagy,
hogy ismerem lélegzeted ritmusát,
s hajad hullámának
változását is észreveszem.

Oly közel vagy,
hogy már nem látlak,
- nem értlek!
S félreértlek.

Világoskék mosolyod
szívemnek kifürkészhetetlen.
Szeretlek, mert erősebb vagy nálam,
de erőd ellen lázongva harcolok.

Szeretlek, s minden szeretet kevés,
mit cserébe adni tudsz -
aztán hitetlen nézem:
e sok kincs enyém hogyan lehetne?

Kevés vagyok magamnak
- és sok vagyok.
Vad bozótjaimban már eltévedtem volna,
ha fényes szavaiddal az útra nem vezetsz.

Bánya vagyok, s gyötörlek,
hogy kínzó terhemtől megszabadits.
Sötétben élek, s csak az lett enyém magamból,
mit lényed édes fénye átvilágit