Kedves Edit,

remélem, ma egy kicsit jobban van. Kitüntetett szöveggel talán ezzel segíthetem, amit most ide beírok magának. 2oo4 augusztus8-án írtam, véletlenül akadtam rá az ún. USZÓ-tanyán, ahol azóta pár napja voltam ismét, ez Csernely közelében van, s akkor, közel anyám halálához ezt a verset hagytam hátra az engem vendégül látó buddhistáknak. A szöveg sehol nem jelent meg azóta sem. Én is csak a magam kedvére másoltam ki a vendégkönyvükből.
Szeretettel,

Tamás

Eljöttem ide, semmit tenni.

Örültem volna, ha lett volna kinek.

Halett volna, aki nem érti meg,

milyen magány, milyen tudomány

túllépni azon a vihánc személyen,

kinek szemében a világ mégis valamennyi.

Ültem a sírnál, anyámhoz szóm se volt,

csak reméltem, hogy eleget kóborolt,

csak reméltem, csordultig pohár

volt a szíve,mikor megadta magát,

mint tartozást és elment: "vár, ami vár".

Dongó legyek, kis villámok csaptak

egy-egy percembe, zavartak innen el.

Hiába nevettem, hiába mulattam

éjszaka: nem sírtam senkivel.

A reggel, mint némára, rongybabára

talált itt rám, és szalmasárga

örömmel akart csábítani, magamhoz vagy innen.

De nem volt erőm semmiben sem hinnem.

Utolsó kabátom, vagy múltam, kis jövőm levettem.

És szépen sorban minden rongyom.

Akit Isten cipel, Istent minek hordja?

Elméláztam haza felé csendéletemen.

USZÓ-tanya, 2004. augusztus 8.

Címkék: levelezes

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.