Már számolatlan éve álmodik
békében háborút,
a titoktartó, örök hallgatag,
a düledezett kút.

Törött betonkávával,
horpadt pléhvödörrel
riogatja az ártatlanokat.
Lent, begöngyölve víz alatti csönddel,
puskák, gránátok, aknák alszanak.

Alul a mély fekete-szomorú.
Fény nem vetődik le.
A hang se jár.
De néha furcsán megcsobban a víz
– fuldoklik a halál.

Fönt kendős öreg emléket cserél
a volt szomszéddal.
Megráncolt szavak
tépik elő a borzalmak alól
az itt maradtakat.

A két öreg házba tart.
A kút mosolytalan.
Az udvart sárgán fölveri a gaz.
Különben béke van.