Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még?
Hisz ma az ember azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét.

Nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még?
Másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd?

Gondosan leltározz, éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e?
Elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete.

És emlékezz, volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak, hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?

Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad, ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.

Vagy tudod mit? Ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így, félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül.

Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak, kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik Istenre, aki becsül.