Hegymegi Rita fotója

Nap tüze perzsel, dőzsöl a tájon,
tűz-zivatar van az ég peremén,
vérpirosan süt, pusztít e nyáron,
– gazdátlan fészek a fák hegyén.

Félszárnyú gólya hervad a földön,
– eleség után indult talán -,
ez lett a veszte, szikkadt göröngyön.
Síri csend feszül a ház falán.

Füstszínű fellegek kúsznak az égen,
eltévedt szellő tolja magán,
kalászban tengődő kenyérmag éled,
reccsen a száraz gally a fán.

Haragos daccal dördül az égbolt,
villámok cikáznak szerte szét,
zúdul az áldás, sunnyog a félhold
jég veri zordan a hegy levét.

Kicsorbult kapa fénylik az éjben.
Sósízű könnycsepp az arcokon.
Isten haragja szunnyad a fényben,
megkönyörül a holnapon.