Végre józan vagy, öreg és figyelmes.
Ülj le, emlékezz, de ne úgy, ahogy te
élted át mindazt, amit én is. Engedd,
hadd vezessem most a figyelmed én, hadd
mondjam én meg, hogy ki az áldozat, s ki
lesz a történetben a főszereplő.

Jáki út, Szombathely, a fal penészes.
Nincs elég ágy, cúg van, a tél kegyetlen,
hátba mar nagy körmeivel. A dunyha
úgy se véd meg tőle, ha Árpi hagyja,
hadd takarjon engem. Utána váltunk,
ő melegszik, s hajnalig én didergek.

Négy gyereknek kellene már aludni
egy szobában. Mind a szülői nászra
kell, figyeljen, s értse a suttogásod:
rossz szavakkal hívod anyut magadhoz.
Hogyha józan vagy, negyedóra műsor,
részegen több óra. Anyánk se bírja.

Régi kulccsal csapsz a fejemre másnap.
Homlokomról cseppen a vér a földre.
Árpi gyomrát rúgtad, anyut leköpted,
állsz az ajtónál, Zsuzsi már elájult,
s falfehér arcú Marim épp becsorgat.
Még ha futnánk is, hova? Nincs menekvés.

Lassan elhagy minden öröm, tudom jól.
Egyszerű bűn lenne ma bosszút állni.
Nem lehet már rád haragudni többé,
gyenge vén ember, fogaid kihulltak.
Átkozódnom kéne, de kit pereljek?
Mondd meg, apám, kit!