Szeretnék átölelni ma egy embert, Ki olyan árva s vágyak özvegye, Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert, S kondor haján kopog az ősz jege, Kinek ha volt is pirosbetűs napja, Tintát hozzá véréből szűrt a Sors, Vén bánatok fia és újak apja, Csöndes tűnődés lankadt léptü…

A szavakat ki nem mondani könnyebb könnyebb nem írni le a sorokat félig olvasva becsukni a könyvet kihúzni azt, ami még megmaradt nem járni végig ezt a hosszú völgyet és félrehúzódni a gondolat elől mielőtt testet ölthet hunyt lélekkel várni az ég alatt mert ismertünk…