Mögötted lombfavesztett erdőn
sűrűsödő homály,
felderítetlen táj előtted,
süppedő ingovány.
Olvadékony pillanat forraszt
egybe múltat, jövőt:
a semmi szétvált két darabját,
már, s még nem létezőt.
Mint laza föld, az idő folyvást
omlik lépted alatt,
esélyed egy arasznyi rög;
vesd meg a lábadat!
Rékasy Ildikó: Jelen
2008.09.15. 16:48Címkék: szep versek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lelektoredek.blog.hu/api/trackback/id/tr166261297
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
