Még úgy lebeghetsz álmaid felett,
mint könnyű lomb közt a madártojás.
Aztán, akár a szívós, fiatal fa:
hegek, redok és karcolások rajta,
a gyökered már hűvös földbe ás.
Később, akár a folyóban a szikla,
egyre mélyebbre süllyedsz álmaidba,
a sodrásban már nem tudod, ki vagy.
Végül az arcod, mint a víz a fagyban:
rázáródik minden vonása lassan -
a jég beáll, a lélegzet kihagy.
