Némán jajdulsz arculütésre.
Megszoktad már, földre ledobnak,
Otthon lettél nincse a honnak.
Testvéredtől vártad a jobbot,
Kézszorítást, borból kicsi kortyot.
Állsz keserűn, egyedülre-maradtan;
Fáj, ahogy édesanyád keze csattan.
Nem panaszolsz, bánod, hogy a szód kért;
Aggodalom szava lett ez - anyádért.
Bú csak eléri, s lám, te vigasztalsz,
Néki - ha jő - terítesz teli asztalt.
Tiszta maradt itt járása a szélnek,
Tiszta a hang, bár halkul az ének.
Merrefelé visz, kérdi, fagyban az utam? -
Brassóban medvék koldulnak szomorúan.
Olvad-e szíve jéghidegeknek,
Tart-e a lángja holnap-hiteknek?
Még látom fenn, magasan, kéklő hegyedet; -
Messzi-sugár, Erdély, otthon-meleged.
Sepsiszentgyörgy, 2004. december 12.
