Ha jönnél felém, mint enyhe szellő
és simogatnád az arcomat,
megérteném te félve jövő,
a benned dúló harcokat.

S ha jönnél felém mogorva széllel,
és cibálnád bőszen hajamat,
rád nevetnék én mit sem sejtőn,
feléd nyújtva az ajkamat.

És jöhetnél felém vad viharral,
mint őrjöngő, jeges fergeteg,
két kezed szelíden lefognám,
eléd borulva, reszketeg.

Mert nincs oly álca, mi elválaszthat
egymástól, szerető szíveket,
mit belül hordunk, az számit csak,
nem rejtheti el fergeteg.