Elnézem ezt a fűzfaágat
Bár törzse odvas, szikkadt, száradt,
De barkáit büszkén kihajtva
Vágyakozik egy túlsó partra,
Hol nem lesz többé háború
És sarja nem lesz szomorú.
Most ága még a vízbe rebben,
S tükörképével mered szemben.
Ám reménykedik a jövőben,
Hol nemcsak a lehajtott főben,
De tartásban is lesz igazság,
S megfékezhető lesz a gazság.
Elnézem ezt a fűzfaágat
És ábrándozni kedvem támad
Majd eljövendő emberekről,
Szeszélyekről, igazságról, hitről.
És mindenkor ha kedvem támad
Szidni, ostorozni hazámat
S mivel már sok volt, ki megvédte,
Még talán meg is halnék érte.